Az Angol-Ír konfliktus II.: A "Home Rule" korszaka (1801-1905)

1801-ben Nagy Britannia és Írország egyesült. Ír protestáns képviselők kaptak helyet Westminsterben és az ír parlament feloszlatta magát. Az írek viszont még mindig elégedetlenek voltak. 1848-ban az Ír Konföderáció, majd 1867-ben a Fenian (Ír Republikánus Testvériség - IRB) indított felkelést az autonómiáért.
Az 1840-es években a nagy éhinség alatt és azt követően jelentősen lecsökkent Írország népessége. Ez részben az éhhalállal, és az éhezés következtében fellépő betegségekkel volt magyarázható, de sokan kivándoroltak. A XX. század elejére kb. a felére csökkent Írország lakossága.

Írországban 1901-ben a teljes népesség 4.760.000, ebből angolul és írül beszélők száma: 620.189, míg a csak írül beszélő 20.953 volt. (Jászi, 1912)
Ez igen erős asszimilációt mutat. Jászi szerint „azt lehet mondani, hogy az ír politikai mozgalom erősbbödésével párhuzamosan haladt az ír-nyelv pusztulása. A kikopási folyamat a XVII. században indult meg, de csak a XVIII. század folyamán lett erősebb.A következő számok eléggé bizonyítják, hogy egy természetes s nem mesterséges tömegjelenséggel állunk itt szemben.” (Jászi, 1912)

A ír és angol nyelvet beszélők számának alakulása 1851-1901
Forrás: Jászi Oszkár, A nemzeti államok kialakulása (1912)

Habár az 1867-es Fenian felkelés elbukott, mégis felhívta a figyelmet az ír helyzetre. Gladstone brit államfő a földtörvénnyel (Land Act) próbálta meg az ír földhelyzet igazságtalanságait orvosolni, és ezzel lecsillapítani Írországot. De ezzel csak jobban motiválta az íreket, hogy a saját ügyeiket Dublinban tárgyalhassák meg.
Felismerve az ír önállóság igényét, és az ír parlamenti lobbysták akaratát, az 1870-es években Isaac Butt kidolgozta a „Home Rule” nevü programot. Ez lényegében önálló kormányzatot és parlamentet biztosított volna Írországnak a brit birodalmon belül. 1880-tól Charles Parnell folytatta Butt munkáját a Home Rule pártban. Idővel Gladstone támogatta is volna az erről szóló törvényjavaslatot, de 1886-ban az alsóházban egy liberális párti lázadás miatt nem sikerült szavazni róla, majd 1893-ban a lordok háza dobta vissza. Egészen 1914-ig nem szavazta meg a parlament.
Az autonóm törekvésekben kudarcot valló Parnell később az ír földkérdésben ért el sikereket.
A Home Rule támogatottsága Ulsterben volt a legkisebb. A helyi protestáns lakosság úgy gondolta, jól jártak azzal, hogy a brit birodalomhoz tartoztak, hiszen az ipari forradalomhoz köthető ágazatokban jelentős gazdasági sikereket értek el.

A második Home Rule törvényjavaslat kudarca után az angolok megpróbáltak pár populista törvénnyel az írek kedvében járni. Ilyen volt pl. a Wyndham földvásárlási törvény 1903-ban. Ez a törvény lehetővé tette, hogy a bérlők részletekben visszavásárolják a földet a földesúrtól. Lényegében megszűntette a földesúri viszonyokat. Ennek ellenére az önrendelkezést követelő ír képviselők továbbra is nyomást gyakoroltak a kormányzatra.

Források:
Jászi Oszkár - A nemzeti államok kialakulása, és a nemzetiségi kérdés (1912)
BBC - Northern Ireland: The Troubles